Nemrég sikerült ebszereznem a New York Times sikerszerzőjének egyik legjobb könyvét. A Tóarti történetek 4 részből álló sorozat második regénye a Csöndes kikötő. Önálló olvasmányként is megállja a helyét, hiszen nem függnek össze a cselekmények a másik három kötettel.

A regényt 1500 .- forintos áronb sikerült beszerznem újonnan. A történetét megtudod, ha te is megveszed. Nagyon ajánlom, hiszen pergős cselekményű, színes karakterű romantikus történet. Modern korban játszódik. De ennek ellenére, a történelmi romantika szerlmesei ebbe is bele fognak esni! ;)

 

Ezt garantálhatom!

Ha valakit érdekel, hova szoktam menni az antikváriumba, az adja meg a kommentbe az e-mail címét.

Mint már említettem, véget ért a romantikus írók sorozat, helyette nagy valószínűség szerint egy "Hall of Fame" című folytatás lesz. Amiben már megbékélt írókról fogok írni.

Ugyanakkor a közeljövőben várható lesz majd néhány könyv bemutatása, elemzése. Főleg azokról, amik döntően hatottak a romantika világára.

Addig is boldog további napot kívánok, minden egyes látogatómnak, sziasztok! :)

Tegnap is voltam boltban. Remélem már előre sejtitek mire gondolok... : Persze, kitaláltátok, antikváriumnak hívják azt a helyet. Ahol még alkudni is lehet. Egyébként egy darab Júlia újság 50.- és a tiffany is 50.- forint. Itt van a lista. Lehet benne gyönyörködni! :)

Tiffany: 

84. füzet 100. füzet 10. füzet 71. füzet 51. füzet 55. füzet Tiffany, Double Delux, nyári kiadvány! 13. füzet 2. füzet 3. füzet, 41. füzet

Júlia:

22. füzet 115. füzet, 101. füzet, 93. füzet, 91. füzet, 105. füzet, 127 füzet, 38. füzet, 1. füzet, 4. füzet, Natural különszam, és egy Double Deluxe őszi fantasztikus kiadvány!!!

Amanda Quick - Légyott! 480 ft.-

V.C Anderson - Sápadt gyöngy 200 ft.-

---------------------------------------------------------------

Összesen: 2130 ft.-

Azthiszem, ennyi romantikus regényért, ez semmi... Főleg ha azt vesszük, boltban egy regény is minimum 1500 ft.-

 

Elérkeztünk a Romantikus írók sorozat végére. Ez lesz az utolsó epizódja a sorozatnak. remélem, jól szórakoztatok, és tanultatok belőle. Legközelebb egy olyan 5 részes sorozatot indítok, talán május eleje felé, amelyben már meghalt legendás romantikus írók fognak szerepelni... Ebben a sorozatban utoljára Katherina Stone munkásságát ismerhetitek meg!

 

Jayne Ann Castle Krentz, amerikai írónő, romantikus regényeket ír több írói álnéven: Amanda Quick álnéven a múltban, általában a Viktória-korabeli Angliban,  Jayne Ann Krentz néven a jelenben és Jayne Castle néven a jövőben játszódókat.

Mielőtt írónő lett, Krentz könyvtárosként dolgozott. Könyvtárosi vénáját az Amanda Quick álnéven írt könyveihez végzett kutatásokban a mai napig kamatoztatja. A Kaliforniai egyetem történelem szakán szerzett diplomát, majd a San José állambeli egyetemen tanult tovább könyvtáros szakon.

Főbb művei: Tiéd vagyok, Légyott, Titkok könyve, A bajkeverő

j(elentős segítségemre volt a cikk megírásához, a wikipedia.org)

A www.jayneannkrentz.com című oldalon tudhatsz meg az írónőről többet...

Végre sikerült eljutnom az antikváriumba. Onnan nem tértem haza üres kézzel! :) Hiszen majdnem 1300 ft.-értékben vásároltam négy darab könyvet. Ezek a következők voltak...

 

_ Danielle Steel: Az esküvő 300 ft.-

_ Danielle Steel: Magyányos sas 300 ft.-

_ Danielle Steel:Johnny angyal 300 ft.-

_ Amanda Quick: Légyott 480 ft.-

Össz: 1380 ft.-

----------------------

A héten szereztem be a Júlia húsvéti különszámot,

_ Tanya Michaels: Bosszantó buktatók

_ Carl Neggers: Az özvegy

_ Kristin Gabriel: Café Rómeó   

Össz: 1050 ft.-

 

Mentem volna...

2009.04.08. 19:45

Ha nem zárt volna be keddre! :p

Ez is csak velem történhet meg, pont egy nap szeretnék elmenni, és mit ad Isten, aznap zá be! No, sebaj, hiszen holnap úgyis nyitva lesz, mert szerintem csak egy ehtes szabit vett ki. Fel a fejjel, mert csütörtökön emgyek, és megveszem a boltot!!! Na jó, ez túlzás volt, :) de hogy sok könyvet veszek, az egészen biztos. Inkább örülök hogy itt a tavaszi szünet, és naponta olvasok egy-egy regényt. Ha bírom erővel... :)

Na, akkor nem is írnék többet, megyek olvasni, hogy tudjak írni elemzést valamelyik romantikus regényről!

 

Ui: Ezeket szinte utánnad dobják, olyannyira olcsók...

http://www.ingyenkonyv.com/romantikus-regenyek.html

Ma magyek antikváriumba!

2009.04.07. 14:56

Sziasztok!

Nemsokára megyek egy antikváriumba, ahonnan remélhetőleg, sok szép romantikus könyvvel fogok hazatérni. Hiába is, itt a tavaszi szünet, és legyen mit olvasni. Napi egy könyvet elolvasok, és haladok is a gyüjtemény kiolvasása felé. Perzse remélem sok tapasztalatot gyűjtök, hiszen én is ilyen regényt szeretnék írni.

Valaki nem tudná megmondani Danielle Steel, Nora Roberts és Mary Jo Putney e-mail címét? Hiszen szeretnék nekik küldeni egy elektronikus levelet. Még egy dologban kérdeznélek titeket. Aki tud  nagyon jól angolul, írjon a komment rovatba. Hiszen még annyira nem tudok jól, hogy írjak levelet. Ebben tudnátok segíteni, nagyon megköszönném. PLease, és látogassatok minnél többen, hiszen lesz még ennél is több cikk, kép és elemzés...

http://poll-r.hu/poll/1011112

 

Ezen az oldalon tudsz szavazni!!!!

Beatrice Small-t világszerte csak úgy ismerik, mint a történelmi romantika mestere. Hatalmas tehetség szorult bele, effajta irányzatból.

Nyilas jegyben született, jelenleg 71 éves, és még mindig aktív írónő. Személyében nem csak nagyszerű, írót, hanem családanyát is ismerhetünk. Hiszen van egy fia is. Akit a Long Island származású szeretett férjétől fogant. Eddig az írónő 35 történelmi, és 4 erptikus romantikus regényt írt.

Ezeke közül is kiemelkedőbb művei: Vad Jázmin, Ostromlott szív, Rosamund, A fúria, Tiltott örömök

Röviden és tömören ezzel a kifejezéssel illetneém Danielle Steelt: Napjaink legnépszerűbb írónője. Néhány adat, hogy tudjuk miért is; Könyveiből eddig 530 000 000 példányt nyomtattak, minden könyve bestseller lett, 47 mországban 28 nyelven olvashatók művei. Jelenleg 62 éves, és még mindig aktívan ír regényeket.

Könyvei álltalában a The New York Times, és a hasonlkó újságok könyvlistáinak élére kerülnek. 1989.-ben bekerült a Guinnes rekordok könyvébe, mivel 381 héten keresztül, legalább egy könyve a Times bestsellerlistájának élén volt. A rekord elhamarkodott volt, hiszen utánna a hetek száma 390-re nőtt! Rengeteg film is készült regényeiből, ebből néhány: Keresztutak, A sors kereke, Szívdobbanás, Zoya, Az eltűnt kör. Nem ritka, hogy egyszerre 4-5 könyvön is dolgozik, Ha valami kipattan a fejéből, nem ritka eset, 20 órát tölt az  Olympia típusú írógépe előtt. Imádja a veszélyeztetett gyerekeket, ezért kilencet örökbefogadott. Így ügyesen kell neki himbálózni az írás és nevelés között. A hajléktalan emberek számára létrehozott egy alapítványt. Rendkívül sokat tett azokért, akik az utcán fagyoskodnak. Ezért  amunkásságáért, számos díjjal jutalmazták. Most lássuk fontosabb műveinek címét...

Fontosabb regényei: Zoya, A csillag, Az udvarház, A gyűrű, Ház a remény utcában, Viszhangok, Váltságdíj, Meghallgatott imádságok, Erősebb a szeretetnél, Csodálatos kegyelem

Egy új sorozatot kívánok indítani a blogon, melynek címét fent olvashatjátok. Ezzel a project-el az a célom, hogy megismertessem a magyar olvasótáborral a romantikus írók életét, könyveit és mindenét. A rovatot egyenlőre öt részesre tervezem, de ha igény van rá, akkor kibővítésre fog kerülni. Elsőként tehát Nora Roberts-el fogok foglalkozni.

Talán nem túlzás kijelenteni, ez az írónő a romantika egy legnagyobb alakja. 133 könyvet írt eddig, és több mint 100 000 000 példányban kelt el világszerte. Minden negyedik percben megveszi valaki a könyvét. Ő volt az a nő, akit egy hóvihar tett íróvá. Bentrekedt a háűzában hetekig, így tollat és papírt ragadott, és belekezdett az írásba. Első regénye hamar kiadóra talált, és kiadták Pamela rózsája címen. Ami egyébként régebben Magyarországon is kapható volt. Majd egyre másra követték egymást a regények, és lassan, világhírű lett Nora Roberts. 2007-ben több regényét filmen is viszontláthatjuk, ezek, Holdfogyatkozás és Azúrkék égbolt. Magyarországon, Danielle Steel mellett a legjobban vett romantikus írőnő mellett található. Jelenleg 58 éves, és még mindig keményen dolgozik, hogy szórakoztassa rajongóit.

Fontosabb regényeinek címe: Holdfogyatkozás, Pamela rózsája, Kék füst, Hol nem volt..., Bukott angyal, A Mackade fivérek trilógia,

Ma, hó elejéhez híven, nagybevásárlásra mentünk az Auchan-ba. Rögtön, szokásomhoz híven a könyvespolc felé vettemn az irányt. Ott a szemem egy igazán kimért külsejű, elegáns borítójá Mary Jo Putney könyvre akadt. Levettem a polcról, láttam, ár: 500.- ft. Na, mondom ezt azonnal berakni a kosárba. Nem is haboztam. Ilyen olcsón, ilyen könyvet, ráadásul kötött keményfedeles kiadvány volt. Tehát meg is vásároltam. Nagyon örülök neki.

Asszem a tavaszi szünetben, ha lesz rá időm, (mert sokat kell készülnöm a matek órára) elkezdem olvasni. Bár igaz, még csak most kezdtem el venni az ilyen könyveket, de már így is van három kötetem. Ahoz képest, hogy egy hete se gyűjtöm a romantikus könyveket... Na, de térjünk vissza erre a könyvre, Levettem róla  amatricákat, láttam rá van címkézve egy másikra, ezért elősször lehúztam a felső cimkét. Láttam alatta, 2300.-ft volt ráírva. De azt elfelejtettem megírni, hogy a címlapon egy hatalmas AKCIÓ! felirat szerepelt. Lehúztam a 2300.-ft címkét is, és az alatt 1300.-ft volt. Na mondom... ezt jól megcsinálták... De a lényeg a lényeg, sikerült beszereznem egy nagyszerű történelmi romantikus könyvet, és mindössze 500.-forintért. Nagyon boldoggá tette ez az esemény a napot! :)

Üdvözlök mindenkit!

Ez a blog, a romantikus műfajú írók alkotásait fogja bemutatni. Tehát lesz itt minden, mi szem száj ingere. Szinte heti rendszerességgel írok új bejegyzést, és remélem, sokan látogattok majd ide, elolvasni őket. Lesz Nora Roberts-től is rengeteg "kötelező"olvasmány, a műfaj rajongóinak.

Minden szerző lesz itt: pl.: Danielle Steel a sztár c. könyvének elemzését olvashatjátok itt már holnaptól. Érdemes lesz naponta látogatni, hiszen nem mindennapi blog ez. Igazi ínyenceknek való, és azoknak, akik meg szeretnék ismerni a romantika minden zeg-zugát. Hiszen ahogy sokan állítják, romantika nélkül nincs párkapcsolat, és párkapcsolat nélkül nincs szexuális viszony, és ha az sincs, száz év és nem marad ember a földön. :) Ez csak egy kis feszegetés volt, ilyen csak ritkán lesz, néha túlnyomom a billenytűt, és nincs határ. Gyertek beljebb, nézelődjetek, (Egyenlőre csak a háttért :)

Ui:. Lesznek itt az ujságok elbírálása is, pl (Tiffany, Júlia, Szívhang stb...) Pontozni fogjuk az adott hónapban, ujságban megjelent cikkek minőségét, a történetek élvezhetőségét. Erre külön egy szavazógépet fogok beépíteni az oldalra, hogy mindenki tudjon szavazni a kedvenc ujságára. Az első szavazás kérdése még nem publikus, várhatóan estére tudom majd kiírni, az r-poll.hu fog nekem ebben segíteni! :) Még csak annyit, hogy a komment menüpont alatt légyszives ne hirdess!!! Sziasztok! :)

süti beállítások módosítása